Józsa János
Ki nem hagytam volna idén sem az UB terepfutós versenyét, az Ultrabalaton Trailt. Szerencsére nem is kellett, mert a „heppiknek” megint kellett egy futó. Mondjuk már az UB-n jelezték, hogy lehet, hogy be kellene ugrani a trailen is futni, így gyakorlatilag le is volt zsírozva a történet.Akárcsak az Ub-n, most is Edóéknál találkoztunk, ott tettem le az autómat, és onnan az övékkel mentünk Balatonfüredre a szokásos szállásunkra. A pénteki viszonylag nagy forgalom ellenére, elég gyorsan sikerült leérni, és elfoglaltuk a szobákat. Én most is a „saját” szobámba kerültem Tomival, akárcsak tavaly.
Kipakoltuk a cuccokat és elszaladtunk a közeli multiba némi élelmet beszerezni a holnapi napra, illetve vacsorára. Majd miután mindennel végeztünk, találkoztunk Edittel, és elmentünk a versenyközpontba.
„Mozogni, mozogni, mozogni!” – Bozó Pali bácsival, a 82 esztendős korosztályos világcsúcstartó ultrafutóval beszélgetett Papp Tünde, amit úgy gondoltam, hogy muszáj megosztanom a blogon is.
Természetesen az idén sem akartam kihagyni az UltraBalatont, így feladtam a hirdetésem a csapatkeresőbe, hogy csapatot mentenék. Jött is megkeresés, több is, de valahogy egyik sem volt az, amire vártam. Nekem ez szórakozás, és csak olyan csapatot mentek szívesen, akinél látom, hogy „igazi csapat”, együtt, egymásért küzdenek. Együtt rajtolnak, együtt érnek célba, és az egész 220km-t együtt küzdik végig.
Az úgy volt, hogy tavaly indultam először ezen a versenyen Nagyatád után, mert ott nem nagyon úgy alakult, ahogy szerettem volna. Aztán valami csoda folytán Kenesén sikerült egy PB-t menni. Idén szintén ugyanez lett a menü, bár most csak 4 hét szünet volt a két verseny között. De úgy voltam vele, hogyha tavaly ment, akkor idén miért ne menne. Mindezt még év elején gondoltam, amikor ki voltam éhezve a versenyekre, és be is neveztem.
Sokat találkozhattok az interneten és az írásaimban az Ironman varázsszóval. Biztosan vannak sokan, akik csak a képeket nézik, és lájkolják a bejegyzéseket úgy, hogy nincsenek is tisztában azzal, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról, hogy vasember, és most nem Tony Starkra gondolok. Arra gondoltam, hogy mesélek egy picit arról, hogy honnan indult ez a dolog, és holt tart manapság.
Ott kezdeném a történetet, hogy nekem az idei év nem a nagy rekordokról és csúcsdöntögetésekről szólt, hanem arról, amit mindig is próbáltam mondani, hogy élvezzem azt, amit csinálok. A sport nekem most újra arról szólt, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson, és a versenyeken találkozzam a barátokkal, ismerősökkel.