Beindult a banánszezon ezerrel, és nálam amúgy is mindig megtalálható, mert nagyon szeretem. Picit túlvásároltam magam legutóbb és kezdtek barnulni. Eszembe jutott, hogy mostanában szembejött velem egy banánkenyeres recept Limarától, aki nagyon megbízható, jó recepteket szokott publikálni, így gondoltam mi baj lehet, és megsütöttem. Persze azért saját ízlésemre formáltam, és mondhatom, hogy tökéletes lett. Isteni finom, amit biztosan fogok még párszor sütni.
Az Ultrabalatonos futás után olybá tűnt, hogy idén már nem nagyon fogok versenyezni, és az alapozásig kellemesen pihengetek. Mondjuk ez a pihenés is relatív, mert nem nagyon tudok a hátsómon ücsörögni sokáig, és így is heti 6 edzést csináltam. Nándi már szólt is, hogy jó lenne, ha picit visszafognám magam, és legalább még egy pihenőnapot iktassak be.
Nem sokkal ezután érkezett a Messenger üzenet Edótól, hogy Jani újból szükség lenne a segítségedre. Aki esetleg az előző UB-s beszámolót nem olvasta volna, annak mondom, hogy Edó a Happy Run Team csapatkapitánya, akiket az UB-n kisegítettem, mert kiestek tagok.
Mondhatni a történelem megismételte önmagát, és 3 tag hiányzott a csapatból. Zoli (féllábú Kenguru), aki már az UB-n sem akart futni, beáldozta magát, annak ellenére, hogy aznap éjszakára kellett mennie dolgozni, bevállalt egy combos szakaszt. Edó triatlonos nagyfia Tomi is beugrott, azonban még ez is kevés volt a boldogsághoz. Itt jöttem én újra a képbe, hogy a hiányzó űrt kitöltsem. Az UB Trailről címszavakban csak annyit mondanék, hogy 109km táv, amelyben 2137m szintkülönbség van, és gyakorlatilag a Balaton-felvidéken kanyarog, leginkább erdőben és terepen.
Egy picit menjünk vissza az időben. Na, nem olyan sokat, csak addig, amíg kiderült, hogy májusban nem lesz UB, mert Covid jött és elmeszelt kb. mindent, mint ahogy a korábbi beszámolóimban is írtam. Itt azért annyiban más, hogy az egyik legtöbb embert megmozgató futó rendezvényről van szó, ahol mindenki IS fut.
Ennek következtében elkezdtek felbomlani a csapatok. A Facebookon van egy UB csapatkereső csoport, ahová mindig fel szoktam tenni, hogy mentek csapatot, ha valaki szükségét érzi. Na, ebben a csoportban, ami az utóbbi időben ment, azt már majdnem nézni is rossz volt. Iszonyat mennyiségű csapatot próbáltak átadni, eladni, újjászervezni. Ráadásul szinte nulla kapással, ami azért durva, mert egyébként várólista van a versenyre, azok részéről, akik nem tudtak bekerülni.
Szóval, ha azt mondom, hogy káosz kezdett kialakulni ezen a téren, azzal egy csöppet sem túlzok.
Hogy is kezdjem ezt a beszámolót? A Nagyatádi verseny után maradtak kérdőjelek, és valami enyhe űr bennem. Valahogy semmi nem akart összejönni. Szerettem volna egy nagyon jót menni, és nem jött össze úgy, ahogy én szerettem volna. A meló pedig bele volt téve gazdagon. Az okokat hagyjuk, mert részben csak találgatni lehet, és részben lehet, hogy csak belemagyarázás.
A lényeg, hogy Nándi (Ensport) kérdezte, hogyan tovább? Mit szólnék hozzá, hogy egy formamentéssel Kenesén bepróbálnánk egy Iron, vagy fél távot. Akkor már úgyis hűvös lesz, jó minőségű az aszfalt, teljes útzár és társai.
Konzultáltam a támogatóimmal is, akik elsőre rábólintottak (köszi Sóház Apartmanház és KIsállateledel szaküzlet), így már csak magamat kellett meggyőzni, hogy akarok-e ilyen rövid időn belül még egy Ironmant menni. Végül is győzött a kíváncsiság, hogy mire vagyok képes, egyáltalán meg tudom-e csinálni, és mit tudok majd menni hűvösebb időben (ezen, ahogy leírom még most is nevetek).
Elérkezett a várva várt ExtremeMan - Ironman versenyem, amire egész évben készültem. Nagyon sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán meg fogják-e rendezni a korona vírus helyzet miatt. Sokan elengedték, mert a bizonytalanság és az uszoda hiánya rányomta bélyegét a felkészülésre, de én a végsőkig bíztam benne, hogy megrendezik. Végül a bizakodóknak, lett igaza, annak ellenére, hogy két héttel a verseny előtt egy özönvíz szerű esőzés gyakorlatilag elmosta Nagyatádot és környékét, és vele együtt a kerékpáros pálya egy részét.
Többen újra temették a versenyt, de azért voltunk páran, akik úgy gondolták, hogy meg fogják oldani ezt a problémát is a szervezők. Szerencsére sikerült egy új kerékpáros pályát kijelölni és engedélyeztetni, így tényleg elhárult minden akadály a verseny elől.
Csütörtökön összepakoltam a cuccokat, és lementem Balatonszepezdre a barátomhoz Erdősi Józsihoz, aki minden versenyre jön segíteni, és gyakorlatilag nélküle már el sem indítják a versenyt. Pénteken innen indultunk tovább Nagyatádra.
A Nagyatádi felkészülés következő állomása a tatai Old Lake Man OB volt, ahol egy rövid táv (Olimpiai táv: 1,5km úszás, 40km kerékpár, 10km futás), volt betervezve. Régóta szemeztem már ezzel a versennyel, mert sokan dicsérték, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem indultam rajta. Így volt ez egészen mostanáig, bár egy ideig kétséges volt, hogy egyáltalán megrendezik-e. Amikor kiderült, hogy zöld a lámpa, azonnal beneveztem.
A verseny előtt még volt egy kis átmozgató kombi edzésem. Aztán pedig feldobtam Nándinak (Ensport) a szokásos kérdést, hogy mi legyen? Mennyire csapassam? Persze őt sem kell félteni, mert egyből jött a válasz, hogy ha már versenyzünk, akkor tegyem oda magam, és legyen ki a belem a célban.
A blogon szereplő minden tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználás csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.