Harmadik alkalommal szervezték meg ezt a versenyt, és hiába volt helyben, valahogy eddig mindig kimaradt. Úgy gondoltam, hogy az idén nem hagyom ki, ha már helyben van. Sajnos időpontilag nagyon közel volt az Auriga Erdei Futóverseny sorozat 4. felvonásához, amin szintén futottam eddig, így a félmaraton helyett csak 14 km-re neveztem be.

A nevezéssel is volt némi fennforgás (nem is én lennék), mert a pénz ugyan beérkezett, de az adatok nem. A gyanús csak az volt, hogy nem voltam rajta a rajtlistán. Szerencsére a szervezők gyorsan és rugalmasan elhárították a problémát, és helyreállt a béke.

Az idei év sem múlhatott volna el úgy, hogy ne menjek futni az Ub-ra, mert egyszerűen imádom a hangulatát, minden nehézségével együtt is. Az idei szereplésem most nagyon korán eldőlt, mert Gyömörei Jani barátom írt messenger-en, hogyha még nincs csapatom, akkor szeretettel várnak az iData csapatába. Természetesen egyből igent mondtam, mert a csapatból 3 főt személyesen is ismerek, és nagyon kedvelek (Tera, Nitró és Jani), így nem lehetett kérdés. Jani ráadásul mondta, hogy a többiek is nagyon jó fejek, nem kell izgulni.

Ráadásul pont amiatt szeretem az UB-t, hogy nagyon sok kedves és szimpatikus emberrel sodort már össze, akikkel van, hogy már többször is futottam. Most is kerestek már többen is közülük, hogy menjek futni, de már elígérkeztem az iData csapatának.

Ki nem hagytam volna idén sem az UB terepfutós versenyét, az Ultrabalaton Trailt. Szerencsére nem is kellett, mert a „heppiknek” megint kellett egy futó. Mondjuk már az UB-n jelezték, hogy lehet, hogy be kellene ugrani a trailen is futni, így gyakorlatilag le is volt zsírozva a történet.

Akárcsak az Ub-n, most is Edóéknál találkoztunk, ott tettem le az autómat, és onnan az övékkel mentünk Balatonfüredre a szokásos szállásunkra. A pénteki viszonylag nagy forgalom ellenére, elég gyorsan sikerült leérni, és elfoglaltuk a szobákat. Én most is a „saját” szobámba kerültem Tomival, akárcsak tavaly.

Kipakoltuk a cuccokat és elszaladtunk a közeli multiba némi élelmet beszerezni a holnapi napra, illetve vacsorára. Majd miután mindennel végeztünk, találkoztunk Edittel, és elmentünk a versenyközpontba.

Természetesen az idén sem akartam kihagyni az UltraBalatont, így feladtam a hirdetésem a csapatkeresőbe, hogy csapatot mentenék. Jött is megkeresés, több is, de valahogy egyik sem volt az, amire vártam. Nekem ez szórakozás, és csak olyan csapatot mentek szívesen, akinél látom, hogy „igazi csapat”, együtt, egymásért küzdenek. Együtt rajtolnak, együtt érnek célba, és az egész 220km-t együtt küzdik végig.

Persze nincs baj azzal sem, ha valaki máshogy csinálja, de nekem fontos. Úgy vagyok vele, hogy futni itthon is tudok, azért nem utazok el, hogy beugorjak futni, aztán már jövök is haza, az nekem nem pálya.

Aztán egyszer csak pittyent a Messenger, és látom, hogy Edó írt, aki a Happy Run Team csapatkapitánya. Velük futottam már korábban, és nagyon bírtam őket. Érdeklődött, hogy elköteleztem-e már magam, mert ha nem, akkor ők szívesen látnának újra. Erre persze egyből igent is mondtam, mert itt minden úgy megy, ahogy korábban írtam.

Edit, mint tyúkanyó szervez, tervez, és koordinálja a csapatot. Ráadásul intéz kb. mindent IS. Ha otthon maradt valami, sebaj, mert nála több minden van, mint a madaras teszkóban. Szóval már vártam a versenyt.

Az úgy volt, hogy tavaly indultam először ezen a versenyen Nagyatád után, mert ott nem nagyon úgy alakult, ahogy szerettem volna. Aztán valami csoda folytán Kenesén sikerült egy PB-t menni. Idén szintén ugyanez lett a menü, bár most csak 4 hét szünet volt a két verseny között. De úgy voltam vele, hogyha tavaly ment, akkor idén miért ne menne. Mindezt még év elején gondoltam, amikor ki voltam éhezve a versenyekre, és be is neveztem.

Aztán jött ez-az, covid és társai, a motiváció pedig csökkent. Felerősödött az emberi kapcsolatok iránti vágy, és kevésbé érdekelt az, hogy újabb csúcsokat döntögessek. Jeleztem is az edzőmnek, aki látszólag elfogadta, de valahogy mégsem úgy kaptam az edzéseket, ahogy vártam, és bár nem jellemző rám, most volt, hogy egyszerűen nem csináltam meg.