Józsa János
Szombaton, Kazincbarcikán várt a következő bevetés, ezennel Super távon, ami minimum 13km-t és 30 akadályt jelent. Ezúttal ketten vágtunk útnak Bencével, mert Lili lányomnak ilyenkor van a versenyszezon (kajak), és aznap pont versenyzett ő is Békésszentandráson.Az időjárás nem éppen a legkegyesebb arcát mutatta, mert már induláskor is rendesen be volt borulva, de mire legyűrtük a szerény két és félórás utazást, és az Eger utáni szerpentint, már szakadt az eső, és 12-13 fokra mérséklődött a hőmérséklet.
Az érdekes az volt, hogy valahogy annyira nem tudott idegesíteni, mert gondoltam, hogy úgyis vizes leszek a versenyen. Bence is csak nevetett rajta, hogy ilyen a mesében sincs, és minden zokszó nélkül sétáltunk el a szakadó esőben a verseny területére.
Az ember kíváncsi! Én is az vagyok. Többek között ezért neveztem be a veszprémi Spartan Racre, amit az egyik kedves ismerősöm, Kinter Zoli ajánlott. Manapság tényleg olyan sokszor láttam és halottam felőle, hogy utána olvastam a versenynek. Megnéztem a versenykiírást, és mi baj lehet felkiáltással eldöntöttem, hogy kipróbálom.
2016-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy egy újabb megmérettetést vállaljak be. Utólag kiderült, hogy picit korai volt, de ne szaladjunk ennyire előre. Elkezdtem nézni a hazai féltávos versenyeket, és a korai szakaszban be is neveztem v keszthelyi versenyre, de informatikai hiba miatt a szerverük összeomlott és hiába voltam benne a kedvezményes számban, így nem lett érvényes a nevezés. Amikor kijavították, már nem is figyeltem a későbbi időpontot, mert nem tartottam korrektnek, hogy a hibájukból adódóan negatív lett a regisztráció (nem csak nekem, hanem több embernek is), így mondjuk úgy, hogy „hanyagoltam” a versenyt.
A történet kezdete 2014-re datálódik vissza, mikor is eldöntöttem, hogy lefutom a maratont. Szerintem a legtöbb rendszeresen futó ember életében eljön az a pillanat, kellő kilométerrel a cipőjében, hogy megméretesse önmagát.