A Nagyatádi verseny után kaptam 2 hét pihenőt Szanditól, amit igyekeztem betartani. Egy kis regeneráló úszás és egy kis erősítés volt csak. Közben az Ensport oldalán megjelent, hogy iramfutókat keresnek a Napfelkelte Félmaratonra, több célidővel.

Mivel abban az időpontban a barátainknál terveztük múlatni az időt, így egy gyors érdeklődést követően jelentkeztem is lassabb beérkezésű időpontra. A vicces az volt, hogy amikor Szandi látta, hogy hozzászólok, már kapott is egy hátsófali infarktust, hogy mi a fenét akarok én, az Ironman után nem sokkal futkározni. Szerencsére megnyugtattam, hogy teljesen jól vagyok, és egy lassú tempójú futást választottam. Mondjuk, hogy közepesen megnyugodott, és rábólintott a dologra.

Szerinte két lehetőség van, hogy vagy nagyon fog fájni, vagy jó lesz. Nem akarok előreszaladni az eseményekben, de a második opció valósult meg.

A tavalyi ExtremeMan teljesítésekor már a befutás után mondtam, hogy akár azonnal befizetném újra ezt a versenyt akkora élmény volt, így ahogy megnyílt a nevezés gondolkodás nélkül utaltam az összeget.

Az egész alapozás, és rengeteg edzés közben mindig eszembe jutott, hogy miért csinálom, így folyamatos volt a motivációm. Rengeteg edzést, melót tettem bele, és a verseny előtt elég jó formában is éreztem magam, ráadásul az eredmények is ezt mutatták.

Kérdeztem Szandit, hogy van-e valami elvárása velem szemben, de mondta, hogy nem akar rám tenni semmilyen terhet, csak csináljam, ahogy jól esik, élvezzem a versenyt és érjek be. Én mondtam neki, hogy számolgattam az edzések alapján, és én azért olyan 11:30 körüli időt tervezek. Nevetve válaszolt, hogy nem fogom elhinni, de ugyanezt gondolta, és ha netán gyorsabb lenne, az már csak hab a tortán.