GYŐZD LE MAGAD
Három kilométertől tíz Ironmanig — és arról, hogyan tanulhatod meg újra, mikor elég.
Megveszem az e-könyvetMi történik, amikor egy kövér srác kitalálja, hogy le akar fogyni? Semmi különös — ez a világban eddig már ezerszer megtörtént.
Az, hogy ez én voltam, akiből végül tízszeres Ironman lett, már jóval kevesebbszer.
De ez a könyv mégsem erről szól.
Sokkal inkább barátokról, akik akkor is melletted állnak, ha kismillió sokkal jobb dolguk is lehetne. Csapatversenyekről, ahol senki nem nézi az órát, csak azt, hogy együtt mindenkinek sikerüljön. Sírásról és kacagásról, küzdésről és lemondásról.
Nem, nem versenybeszámolók gyűjteménye, bár esik szó versenyekről is. Naná, hiszen ezek meghatározták az elmúlt 15 évet. De azokban is sokkal inkább azt mesélem el, hogy éppen mit éreztem a rajt pillanatában, vagy amikor fáradtan átszakítottam a célszalagot.
Megtudhatod azt is, hogy az eredmények mögött milyen mozgatórugók rejtőznek. És mi van, ha ezek az eredmények egy láthatatlan börtönbe zárnak?
Amikor a lányoddal teniszeznél, de a naptárban ott áll a kiírt edzés. Amikor a haverok sörözni hívnak, de másnap hosszú futásod lesz. Ismerős helyzet?
A Győzd le magad nem azt meséli el, hogyan győzd le magad. Hanem azt, hogyan tanulhatod meg újra, mikor elég — anélkül, hogy elveszítenéd azt, amiért az egészet elkezdted.
„Majd hétfőtől. Majd az ünnepek után. Majd amikor kevesebb lesz a munka. Majd amikor jobb lesz az idő. A »majd« csodálatos szó. Talán a legmegbízhatóbb barátunk, aki soha nem kér számon semmit, csak türelmesen vár a sarokban, és mindig hajlandó átvállalni a holnapi felelősséget.”
„A szorgalmasan végzett hülyeség attól még hülyeség marad. Újra elolvastam. Na, ez betalált. Szorgalommal ugyanis nem álltam rosszul. Ha valamit elhatároztam, csináltam. Csak azt nem kérdezte meg senki, hogy amit ilyen becsületesen végzek, annak van-e értelme.”
„A célfotón látszik, hogy mosolygok. Azt nem lehet biztosan leolvasni róla, hogy azért, mert életem egyik legnagyobb álmát teljesítettem, vagy azért, mert végre nem kell tovább futnom. Kívülről két célba érkezés akár pontosan ugyanolyannak tűnhet. Belül pedig lehet köztük tíz év.”
„Futottam, amennyi rám jutott. Ha kellett, többet. A lényeg az volt, hogy a csapat körbeérjen. Velem mindig körbeért. Ez a mondat leírva kissé úgy fest, mint egy gyenge reklámszlogen: Józsa János csapatmentő szolgálat. Futóhiány esetén hétvégén is hívható.”
Ki írta ezt a könyvet?
Józsa János vagyok. Amatőr sportoló, blogger, apa, örök célkereső és időnként a saját ötleteim leglelkesebb áldozata.
Nem tartom magam különleges tehetségnek semmiben. Ha viszont valami igazán érdekel, képes vagyok teljesen beleásni magam, és addig csinálni, amíg ki nem derül, meddig lehet eljutni benne. Amit adottságból nem kaptam meg, azt általában szorgalommal és kitartással próbálom pótolni. Kosként ráadásul hajlamos vagyok fejjel menni a falnak — lehetőleg többször is, hogy biztosan kiderüljön, valóban fal volt-e.
A futás viszonylag későn jelent meg az életemben, és eleinte egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy valaha komoly kapcsolat lesz belőle. Azóta lefutottam maratonokat, teljesítettem Spartan Race-versenyeket, csapatban többször megkerültem a Balatont, belekóstoltam a Hyrox világába, és tízszer értem célba Ironman-távon.
Nem vagyok hivatásos sportoló. Mindezt a munka, a család és a hétköznapi élet mellett csináltam. Talán éppen ezért mindig jobban érdekeltek az eredmények mögötti emberi történetek, mint maguk a számok.
Évek óta írok a gyozdlemagad.hu oldalon a sportélményeimről, a felkészülésekről, a sikerekről, a hibákról és azokról a helyzetekről, amelyek utólag sokkal viccesebbek, mint amikor éppen benne van az ember.
Hiszek a következetes munkában, a kíváncsiságban és abban, hogy néha érdemes megnézni, mire vagyunk képesek — de közben ne felejtsünk el élni sem.
Ha idáig eljutottál, valószínűleg készen állsz rá.
Megveszem az e-könyvet