Rossz idő nincs, csak nem megfelelő öltözet, vagy öltözködés! Eme felkonffal olvastam egy érdekes és hasznos cikket Erdélyi Nánditól (Ensport), amit úgy gondoltam, hogy mindenléppen meg kell, hogy osszak veletek.
Azt hiszem, sokszor fordult már elő mindenkivel, hogy azon tűnődött: vajon milyen idő van odakinn? Hogyan öltözzem fel, hány réteget és miket húzzak magamra?
Egy rosszul megválasztott ruházat tönkretehet egy edzést. Ha csurog rólunk a víz a hidegben az sem jó, míg ha kockára fagyva igyekszünk tartani a tempót, akkor sem a futásra, sokkal inkább egy forró teára koncentrálunk.
Lassan fél év telt el azóta, hogy az Ensport segítségével edzek és készülök a versenyekre. Így ha nem is nevezhető nagyon hosszúnak ez az időszak, azért mégis kialakultak bennem, az ezzel kapcsolatos benyomások és érzések.
Első körben kéretik ezeket a sorokat úgy kezelni, hogy egy teljesen amatőr, hobbi sportoló írja, szóval messze nem szentírás. Lehet, hogy sok mindenben tévedek, rosszul látom, elfogult vagyok, de ettől függetlenül a számok és az érzések nem hiszem, hogy ennyire félre vezetnének.
Hétvégére egy kis elmélkedő írást hoztam Colostól, a Shop Builderről. Nagyon finoman megfogalmazott, erősen elgondolkodtató írás, amit érdemes megosztani.
Miért izzadunk késő este a teremben, mikor mindenki más szotyit köpködve rohad a tévé előtt? Vagy miért találnak minket a hajnali nap első sugarai a pályán, mikor te még kényelmesen a másik oldaladra fordulva elengedsz egy reggeli galambot, és szunyálsz a vekker utálatos-erőszakos csörömpöléséig, hogy aztán az első kávédig hasznavehetetlenül kóvályogj, mint egy zombi?
Miért jó ez nekünk?
Amikor te kényelmesen kuckózol a takaród alatt, és még csak fejben játszod el, hogy kimászol az ágyból, én már túl vagyok a bemelegítésen. Amikor álmosan kóvályogva próbálsz életet verni magadba, én már a legkeményebb sorozataimat gyűröm a teremben, vagy túl vagyok a második kilométeremen a Szigeten. Amikor az utcán az első cigidet szívva keresed az egyenest a kocsid vagy a megálló felé haladva, és hiábavaló küzdelmet vívsz a fejedben a kisördöggel, aki meg akarja magyarázni neked, hogy ez megint egy szar nap lesz, én épp egy kiadós edzés után frissen lezuhanyozva tartok ugyanúgy a kocsim felé.
Mint korábban már említettem, hogy az Ensporttól kapott edzéseket a TrainingPeaks rendszerében kapom, és oda is töltöm fel.
Jelenleg egy Garmin Fenix 3-as órát használok, ami szépen össze van kapcsolva a telefonomon lévő Garmin Connect applikációval, és a TrainingPeaks-el is. Vagyis ha elvégzek egy edzést, és szinkronizálom, akkor az azonnal feltöltődik a telefonra, és egyúttal a TrainingPeaks-re is, ahol az edzőm azonnal látja, hogy mit követtem el edzés gyanánt.
Ez mind szép és jó, de mi van, ha a kapott edzést szeretném átvinni az órára. Ha a legújabb Garminod van, akkor „No Problem”, mert ahhoz már létezik gyári megoldás, viszont az egyel korábbi szériákhoz ez nincs (értem én, hogy vegyek újabbat, de köszönöm szépen ezzel is jól elvagyok, és éppen elég drága volt ez is).
Ezt a bejegyzést tegnap szerettem volna feltenni, de úgy behavazódtam, hogy mára csúszott át. A dolog aktualitása, hogy 2003 November 2.-án halt meg Cliff Young, aki igencsak felforgatta megjelenésével az ultratávfutást. Érdemes elolvasni, hogy miket vitt véghez az úriember.
A Sydney és Melburne között megrendezett 543 mérföldes (~874km) ultramaraton versenyt a legkeményebbek között tartják számon a kategóriában. Világklasszis atlétáknak is 6-7 napig tart általában teljesíteni a távot, amelyet 18 óra futás, 6 óra alvás bontásban kell elképzelni. Legalábbis ez volt jellemző 1983-ig, amikor egy 61 éves helyi farmer, Cliff Young úgy döntött, hogy benevez a versenyre.
Cliff Young nem volt éppen egy tipikus maratonversenyző. A szikár, 61 éves ausztrál krumplifarmernek, aki az anyjával élt, még egy pár futócipője sem volt. Ezért amikor 1983-ban benevezett a világ egyik legkeményebb, legrettegettebb ultramaraton versenyére, az egy hetes, 875 kilométeres Sydney-Melbourne távra, mindenki kiröhögte. Young konkrétan közröhej tárgya volt a versenyzők és a közönség körében.
Sokáig úgy tűnt, hogy ez a verseny bármennyire is szeretném, nem lesz meg, mivel a regisztrációkor pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Komoly vita robbant ki emiatt több fórumon is, mivel aki megcsinálta a korábbi Sprint és Super távot, a Beast nélkül nem lehet meg a legmagasabb rang a Trifecta. Az csakis a három verseny egy éven belüli teljesítésekor jár.
A Facebookon, direkt a Spartan jegyek adás-vételére létrehozott csoportban lehetett próbálkozni jegyhez jutni, ha valaki el szerette volna adni. Ez nagyjából esélytelen volt, mert ahogy megjelent a lehetőség, szinte abban a másodpercben keselyűként csaptak le rá azok, akiknek nem jutott regisztráció, és egymást túllicitálva (néha sportszerűtlenül is), kétségbeesetten próbáltak nevezéshez jutni. Az utolsó előtti pillanatban végül Koronkai Nokoletta révén rám mosolygott a szerencse, mert ő nem tudott indulni a versenyen, és nekem adta el a nevezést, továbbá az átírás lebonyolításban is végtelenül korrekt volt.
Mivel Eplény igencsak messze van tőlem, így eldöntöttem, hogy előző éjszaka megszállok a környéken, hogy kipihenten vágjak neki a versenynek. Bakonybélen sikerült szállást találnom a Muskátli Vendégházban, amit ezúton is ajánlok bárkinek, mert szuper tiszta, és korrekt ár/érték arányú szállás, a tulajdonos Irénke néni pedig egy tündér. Reggel meghívott kávézni, gyümölcsteát készített és apró süteménnyel kínált. Már jól indult a nap.
A blogon szereplő minden tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználás csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.