Az egész onnan indult, hogy Lili a lányom szóvá tette, hogy bár apa-fia úton többször is voltam Bencével, vele meg nem mentünk kettesben sehova, és jó lenne ezt bepótolni. Természetesen igazat adtam neki, és gondoltam majd nézek ki valami jó kis utat. Ezzel szemben pár hónap elteltével mondta, hogy ő már kitalálta, és menjek el vele egy Hyrox versenyre, és versenyezzünk közösen. Mi baj lehet mondtam, és rábólintottam, bár akkor még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák ezt a Hyroxot.
Elkezdtem keresni versenyt, mert a világ nagyvárosaiban rendezik őket, és próbáltam volna foglalni Párizsba (hogy neki is meg tudjam mutatni Párizst) vagy Londonba, Barcelonába...stb, és semmi! Nem hiszitek el, de olyan népszerűek ez a versenyek, hogy szinte képtelenség több hónappal előtte is benevezni. Varsóban volt még hely, és mivel Lili is rábólintott, hogy akkor menjünk oda, el is intéztem a nevezést. Nagyjából így indult a mi kis kalandunk.
Aztán kezdtem el utána nézni, hogy mi is ez valójában, és utólagosan realizálódott bennem, hogy elég kemény fába vágtam a fejszém, mert ez teljesen más tészta, mint a triatlon. A lányom crossfittezik, neki ez elég jól fekszik, de nekem nulla közöm volt hozzá, egyedül az állóképességemben bíztam, illetve, hogy rendszeresen csinálok erőnléti edzéseket is. A verseny hetében sikerül először kipróbálni a Katlanban a Skierg-et és az evezőpadot, ami pont olyan volt, mint amit a versenyeken is használnak, illetve akkor néztem meg, hogy milyen lesz 2x24kg-ot cipelni, és guggolásból medicin labdát dobni, a többi feladat így is vakfolt maradt.
Szombat hajnalban indultunk a reptérre, és egy laza 1 órás út után, már Varsó utcáin sétáltunk reggel fél 9 körül, majd be is ültünk egy szuper kis reggelizőbe. Mivel a szállást csak délután 5-től lehetett elfoglalni, így szombatra városnézést terveztünk. Megnéztük az óvárost, felmentünk a Kultúr Palota 30. emeleti tetőteraszára, ahonnan belátni az egész várost, napoztunk a parkban, és ebédeltünk a Toscában, ami egy klassz kis olasz focacciázó volt, minőségi olasz cuccokkal, és bármennyire is próbáltuk kímélni magunkat, közel 20km-t sétáltunk.
5 óra magasságában el is foglaltuk a szállást, és próbáltunk rápihenni a versenyre. A futamunk délelőtt 11-re volt kiírva így nem kellett vasárnap korán kelni. Egy jó szénhidrátdús reggeli, és kávé után, hívtam egy Ubert és elmentünk a PGE stadionba, ahol már csütörtök óta folytak a versenyek. Rengeteg ember volt, szólt a zene, egész jó feeling-je volt az egésznek. Gyorsan lezajlott a regisztráció is, pedig elég nagy sornak nézett ki, amikor odaértünk.
Átöltözés, és pár fotó után le is adtuk a csomagunkat, és mentünk bemelegíteni. A bemelegítő zónában az összes gyakorlathoz szükséges eszközök ott voltak, és lehetett próbálgatni őket. Ott gyorsan realizáltuk, hogy a szántolás nagyon durva, illetve nekem a kitörés is necces lesz, de erről majd később. Beálltunk a rajtzónába és tiszta libabőr lettem amikor elkezdődött a visszaszámlálás. Go!
Futással kezdtünk, és olyan lendülettel és tapasztalatlanul nyomtuk, hogy egyből sikerült is egy körrel többet futnunk annál, amit kellett volna. Na sebaj, onnan már tudtuk, hogy melyik kijelzőt kell figyelni, mert amúgy jól ki volt írva minden.
Az első feladat a Skierg volt, amit Ati tanácsát megfogadva húztam, erősen, de nem ész nélkül kapkodva, és egyből kiegyenesedve, és a megbeszélés szerint cserélgettünk közben Lilivel. Ez nem okozott különösebb kihívást, lenyomtuk és jött az újabb futás.
A futásnál Lili diktálta a tempót, és előre is küldtem, mert én hajlamos vagyok elfelejtkezni, hogy ő picit lassabb futó, és nem volt szabad kinyírni magunkat a futásnál. Így nekem ráadásul jó is volt, mert ezalatt nagyon jól tudtam regenerálódni, és mindig visszaállt a pulzusom normálisra.
A második feladat a szán tolás volt, ahol egy 152kg-os készséget kellett 50 métert tolni. Na ez brutál kemény volt. Ezt majdnem végig én toltam, mert Lilinek ez nagyon nehéz volt. Természetesen minden feladat között ott volt a futás, vagyis egy pillanatig sem pihenhetett meg az ember.
Harmadjára megint egy szános feladat volt, csak most kötéllel kellett húzni, és a súly 103kg volt. Ez sem volt annyira könnyű, de könnyebb volt, mint az előző feladat. Ezt már Lili is jól bírta, és felváltva csináltuk végig. Mentünk újra futni, illetve ilyenkor lehetett frissíteni. Mi High5 Aqua gélt használtunk, és vizet ittunk, semmi egyébbel nem frissítettünk, viszont ez nagyon jól működött.
A 4. feladat 80 méter Burpee volt. Ez sem a kedvenc feladatom, de nem volt vele különösebb probléma, bár Lili szerint nyomhattam volna gyorsabban is. Neki ez is elég jól ment (mivel sokat gyakorolják).
Az ötödik állomás az evezés volt, ahol szintén Ati tanácsát követtem, és 25 körüli csapásszámot próbáltam tartani. Nem volt érdemes sokkal durvábban csinálni, mert technikája van, és csak kicsinálja idő előtt magát az ember, mint ahogy a mellettünk levő páros, majd meghaltak, és semmivel sem lettek előbb készen, mint mi. Az evezés nagyobb részét is lehúztam a megbeszélés szerint, hogy Lili is tudjon regenerálódni, mert ő meg többet burpee-zett.
Megint jött a futás, és néztem, hogy mi lesz a következő állomás, illetve beszéltünk, hogy ki milyen állapotban van, de szerencsére minden rendben volt, és elég jól a terv szerint haladtunk.
A hatodik stáció a Farmers Carry volt, ahol 2db 24kg-os súlyt kellett 200 métert cipelni. Mondtam Lilinek, hogy ennek nagy részét én elviszem, mert ezzel futni fogok, és úgy is lett. Úgy mentem vele, mint a szél, mert még a spartanos időszakból tudtam, hogy sokkal jobb ezt, ha megy gyorsan csinálni, mint óvatosan vinni. Lili is vitte egy darabon, de aztán visszaadta, és gyorsan befejeztem a maradékot, és már mentünk is tovább a következő állomásra, csak még persze előtte, a gyakorlatok közötti 1km-t is le kellett futni.
Megérkeztünk az egyik mumusomhoz, a kitörés 20kg-os homozsákkal a válladon feladathoz, ami tudtuk, hogy nekem nem nagyon megy. Egyszerűen vagy gyenge a lábam hozzá, vagy rossz a technikám, de még zsák nélkül is bénázok. Lili kezdte el vinni, majd átvettem, és indult a Benny Hills Show. Még a bíró is próbált segíteni, amikor látta a szerencsétlenkedésem. Aztán Lili átvette a zsákot, és kőkeményen végig csinálta az egészet. Ha rajtam múlik, még lehet, hogy most is ott vagyunk (na jó nem, de ez nem az én feladatom volt az biztos).
Ezután neki a futás a halállal volt egyenrangú (mivel lesavasodott a combja), de még így is egész jól ment, és tudtuk, hogy ez az utolsó kör. Mondjuk ez meg a másik mumus feladat volt, de jöjjön, aminek jönnie kell.
Befutottunk a Wall Ball-hoz, ahol egy 6 kg-os medicinlabdát kellett egy viszonylag magas pontig feldobni, hogy megérintse a jelet, és mindezt úgy, hogy minden dobás előtt le kellett guggolni. Na ettől féltem még piszkosul, Lili még futás közben mondta, hogy én kezdek, mert ő kinyúvadt a homokzsáktól.
Elkezdtem dobálni, és éreztem, hogy hoppá, ez egészen jól megy, és a megbeszélt dupláját gyorsan meg is dobtam. Aztán csere, és ő is csapatta. Azért durva ez vegyes páros felállás, mert a nőnek is ugyanazokkal a súlyokkal kell dolgozni, mint a férfinak. Aztán megint én jöttem, és megint sokkal többet tudtam dobni, így sikerült kompenzálni az előző bénázást, és picit tehermentesíteni Lilit.
Megvolt a 100 dobás, és már mentünk is a célba. Az időnk 1:31:02 lett, ami egyszerűen pazar volt, ahhoz képest, hogy 1:30 körül terveztük, és ebben benne van a plusz kör is. Szóval, ha így nézzük, akkor a tervezett időn belül voltunk.
Ittunk egy kis Red Bull-t, és pihentünk egy keveset, majd megállapítottuk, hogy sokkal jobban bírtuk, mint amire számítottunk. Pár perc nyugalom után 99 volt a pulzusom, és nem érzetem hulla fáradtságot. Jó volt a frissítésünk, a váltások, és lehet, hogy a Red Bull is szárnyakat adott.
Egy kis recovery bringázás és nyújtás következett, majd Uberrel visszamentünk a szállásra zuhanyozni, és jöhetett a megérdemelt sütizés, hogy pótoljuk az elveszített kalóriákat.
Nagyon jó kis verseny volt, és tetszett ez az egész pörgős hangulat. Lilinek meg olyannyira, hogy azt tervezi, hogy egyéniben is rajthoz fog állni még ebben az évben. A szuper verseny mellet pedig egy kiváló családi program is volt, hogy együtt versenyeztünk és küzdöttünk. Ki tudja, lehet, hogy még lesz folytatás?!
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
