A Balathlon egy úgynevezett instant túra, aminek az a lényege, hogy bármikor teljesíthető, amikor az ember ráér, és úgy gondolja, hogy eléggé felkészült rá. A Balaton megkerülése közben okos telefonnal QR kódokat kellett beolvastatni, amivel a teljesítő igazolja, hogy az adott ponton járt. Az aktuális pont beolvasása után kapjuk meg a következő pont helyét. A táv teljesíthető futva és kerékpárral is, egyben, és szakaszokra bontva is. Én a kerékpáros, egyben történő teljesítést választottam, mivel futva még szakaszokra bontva is durva táv a 208km.
Egyeztettem az edzőmmel (Erdélyi Nándi - Ensport), hogy bele tudja-e tenni az edzéstervbe, és Józsi barátommal is, hogy segít-e ebben is. Mivel senki sem mondott nemet, így már csak az időpontot kellett kitalálni. Ez június 19.-e lett, mivel logisztikailag így lehetett a legjobban megoldani (ez rendkívül szerencsés választás volt, mert előtte és utána is elég bitang idő volt). Ezután gyorsan be is neveztem, nehogy meggondoljam magam.
A Győzd le magad Facebook oldalán megszellőztetve, hogy mire készülök páran rám írtak, hogyha nem lenne gond, akkor ők is becsatlakoznának. 6-8 emberről lett volna szó, ami az indulás napjára 2 főre redukálódott különböző okokból.
A találkozót, az egyik lehetséges kezdőpontnál jelöltük ki Balatonakaliban. Itt találkoztam Kovács Dénessel és Mayer Viktorral, akik szintén úgy gondolták, hogy belecsapnak a lecsóba. Gyors ismerkedés, majd a részletek átbeszélése után, Józsi autójában felhalmoztuk az útra szükséges frissítőket, pótkereket és egyéb kegytárgyakat.
Elindítottam a tracket az Edge-n, beolvastuk az első QR kódot, és elrajtoltunk. Bevallom, hogy itt még úgy gondoltuk, hogy az első helyen lévő Takács Krisztián „Csipi” idejét meg fogjuk tudni dönteni, de nem árulok el titkot, hogy ez nem így lett.
Nem számoltunk azzal, hogy a balatoni kerékpárút nem olyan minőségű, amin annyira lehetne száguldozni, arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan tekertek aznap, mert viszonylag jó idő volt. Többször saját lélekjelenlétünk mentette meg a helyzetet, annyi figyelmetlen, rutintalan bringázó, részeg, anyuka az út közepén, semmire és senkire sem figyelve sétál, és még sorolhatnám. Szóval nem fenékig tejfel a történet.
A másik dolog, amire nem gondoltunk, hogy nem vagyunk rutinos QR kód keresők. Sokszor rengeteg időt eltolva sikerült csak megtalálni az adott QR kódot. Volt egy olyan pont ahol majdnem elengedtük az egész kódolvasást és nevezést, és fogtuk magunkat, hogy „csak úgy” folytassuk az utat és tekerjük körbe a Balcsit. Végül győzött a higgadtság, és átértelmeztük a dolgokat, elengedve, hogy milyen időt fogunk így menni.
Az északi parti kezdés egyből finomságokat tartogatott a maga kis emelkedőivel, amivel pillantok alatt el is intéződött a bemelegítés. A déli parton pedig kaptuk a folyamatos szembe szelet, majd visszaérve az északi partra, újra fincsi emelkedős részek jöttek, full vizes úttal, mivel azon a részen szakadt az eső. Szerencsére mire odaértünk már elállt, de az út csurom vizes volt.
Igazából egy jó kis edzésnek fogtuk fel a dolgot, illetve kísérletezésnek, ahol ki lehet próbálni új frissítőket, hogy kinek mi válik be. Én még féltem a karbon nyergemtől is kicsit, mert a leghosszabb táv 140km volt, amit tekertem vele, de példásra vizsgázott. Sehol nem nyomott, semmim nem fájt, tökéletesen működött. Csak úgy, mint a most kipróbált frissítés, ami jelen esetben I:am Energy+Mineral volt, vagyis végig folyékony frissítésen voltam. Na jó, vagy kétszer raboltam Józsitól egy kis kifli csücsköt, csak az íze kedvéért. Illetve a vége felé vizet kívántam, amihez mindkét esetben bedobtam egy-egy sótablettát is. Tökéletesen működött, nem volt eléhezés, kiszáradás, semmi.
Az utolsó szakasz, ami Keszthely után jött, és Várvölgy felé ment fel, azért elég fincsire sikeredett. Ott már néha szerintem hátul is szívtuk fel az oxigént néha. A lefelé gurulás és a lankás részek már megváltás volt utána. Kellemesen elfáradva értünk vissza Balatonakalira, ahol beolvastuk az utolsó kódot, és kiírta a telefon, hogy 10 óra 18 perc alatt sikeresen teljesítettük a távot (illetve jóval többet, mert az eltévedés és pontkeresés miatt ráment még néhány, így 220km lett durván a vége).
Az időnk finoman szólva sem extra, bár a körülmények ismeretében azért nem rossz. Olyan 26km/h-ás átlag jött ki nettóban. A folyamatos fékezés, gyorsítás, helyenként tolás, ennyit adott hozzá. Illetve, hogy nagyon megszenvedtünk a kódkereséssel. Azon alsó hangon vagy másfél óra ment bukóba. De nem akarom magyarázni a bizonyítványt, hiszen a többi teljesítőnek is ugyanezek a feltételek voltak (vannak). Maximum kevésbé forgalmas, szeles időt fog ki, vagy éppen olyat, hogy fel kell adni, mert másnap az egyik induló is így járt.
Összességében egy nagyszerű kezdeményezés, ahol mindenki kipróbálhatja magát, felkészültségének megfelelően, és helyenként tényleg fantasztikusan szép helyeken bringázhat. Dénes és Viktor is szuperül állta a sarat, és viccelődve vettünk búcsút egymástól.
Aminek nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani a régóta dédelgetett Balaton kerülést. Másnap nulla izomláz, egyedül a nyakam és vállam volt kicsit bemeredve a fekvő pozíciós tekeréstől. A frissítés szuper volt, a nyergem és bringa tökéletesen tette a dolgát, senkinek semmilyen műszaki problémája nem akadt, épségben teljesítettük a kihívást. Azt hiszem ennél nem is kell több.
A negyedik szereplőt, Erdősi Józsi barátomat azért külön kiemelném, mert ugyan autóval, de ő is végig bumlizta az utat, osztotta frissítőket. Figyelte mindenki kívánságát, segített mindenben, és profi felvezetést biztosított. Szegény majdnem jobban elfáradt, mint mi. Szóval így sokkal egyszerűbb volt, és tényleg csak arra kellett figyelni, hogy nyomjuk a pedálokat.
Ha kedvet kaptatok hozzá, akkor rajta, próbáljátok ki ti is!
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
Hozzászólások: