Idén volt már futás, Hyrox és mindenféle más kihívás, triatlonversenyből viszont mindössze egyet terveztem: egy féltávot. A helyszín kiválasztása nem igényelt sok gondolkodást, mert a tavalyi temesvári verseny olyan magasra tette a lécet, amit szerintem nagyon nehéz megugrani. A nevezést az elsők között intéztem el, később pedig a verseny egyik nagykövetének is felkértek. Azt azonban már az elején szeretném leszögezni, hogy ennek semmi köze ahhoz, mennyire pozitív véleményem van az eseményről. Ha valami nem tetszett volna, ugyanúgy leírnám.
A versenyre való kijutást az iData Kft.-nek, azon belül is Krisztának köszönhetem, aki ezúttal nemcsak az utazásban, hanem a frissítésben is segített. Ráadásul nem csak nekem: Nitró barátom is velünk tartott, aki szintén féltávon indult. Az út teljesen zökkenőmentes volt. Temesvár ráadásul nincs messzebb, mintha leugranék a Balatonra: kényelmes tempóban nagyjából két és fél óra alatt oda lehet érni.
Már a rajtcsomag is megmutatta a színvonalat
Viszonylag későn érkeztünk meg, a rajtcsomag átvétele mégis gyorsan és gördülékenyen ment, többek között a QR-kódos rendszernek köszönhetően. A versenyhez elegendő volt napi licencet váltani, így az itthoni adminisztrációs bohóckodást is megúsztuk.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a rajtcsomagot, azt mondanám: parádés.
Tényleg mindenféle finomság és hasznos ajándék került bele: fehérjés keksz, proteinshake, chips, matricák, úszósapka – amit itthon már több helyen sikerül kispórolni –, Compressport eseménypóló, kapucnis pulóver, sőt még egy kétszemélyes belépő is a helyi aquaparkba, hogy legyen hol regenerálódni. Lehet ezt így is.
A verseny egyébként rendkívül népszerű. Idén több mint ezer induló érkezett 23 országból, ami nem véletlen: a szervezés valóban kiemelkedő.
Előjáték
Másnap reggel ötkor szólt az ébresztő, hogy kényelmesen be tudjunk depózni. Természetesen nem is én lennék, ha nem maradt volna a szálláson a kerékpárra ragasztandó matrica. A bringát ugyanis a kocsiban hagytuk, a sisakra való matricákat viszont már előző este felragasztottam. Gyorsan visszatekertem érte, és mivel a szállás szerencsére nagyon közel volt, még így is bőven időben sikerült befejeznem a depózást.
Aznap valahogy különösen szétszórt voltam. Már éppen indultunk volna az úszás rajtjához, amikor Nitró megjegyezte, hogy talán mégsem kellene megúsztatnom a telefonomat. Az ugyanis ott lapult a mezem hátsó zsebében. Újabb visszafordulás, telefon letesz, és ezután már tényleg elindulhattunk a rajthoz.
Az úszás rajtjánál egy elképesztő dobos csapat fokozta a hangulatot szédületes ritmusokkal és szólókkal. Aztán megkezdődött az indítás, amely – akárcsak tavaly – most is egyesével történt. A stégről beugorva indult el a chip ideje. Nem volt tülekedés, verekedés vagy egymás letaposása, csak biztonságos és nyugodt rajt. Itthon ezt sem mindenhol sikerül megugrani. A víz kellemesen meleg volt, ezért a neoprén használatát nem engedélyezték. Meglepően nyugodtan úsztam, mindenféle felesleges kacsázás nélkül, végig arra figyelve, hogy lehetőleg a folyó közepén maradjak.
Valahogy nagyon gyorsan eltelt az egész. Az 1900 méteres távot 38 perc alatt teljesítettem. A biztonságra is komolyan figyeltek: csónakokból és SUP-okról követték az úszókat, hogy még véletlenül se történhessen baj.
Tizenhárom kör, holtpont nélkül
Egy rövid futás után megérkeztem a depóba, ahol bevallom, egyáltalán nem kapkodtam. Megtöröltem a lábam, zoknit húztam, majd elindultam a 13 körös kerékpáros pályára. Nem emlékeztem már minden részletére, de az első kör után gyorsan visszajöttek a tavalyi emlékek.
Idén valahogy sokkal jobban ment a bringa. Nem feltétlenül voltam gyorsabb, és nem is tapostam szét a gépet, viszont egyetlen komolyabb holtpontom sem volt. A rengeteg aluljárós emelkedő sem ölt meg, amin még én magam is meglepődtem. Egyszerűen élveztem az egészet. Rengeteget mosolyogtam a pálya mellé kihelyezett vicces táblákon, a szurkolókon és az egész verseny hangulatán.
A kerékpáros szakaszon High5 Energy Source-szal frissítettem, majd valamivel az első óra után megettem egy High5 Energy szeletet is. Ez végig elegendőnek bizonyult, nem volt sem energiahiányom, sem gyomorproblémám.
Valahol a kilencedik-tizedik kör környékén kezdtem rendszeresen locsolni magam, mert addigra nagyon meleg lett. Többek között ezért is mentem óvatosan: nem akartam úgy leszállni a bringáról, hogy a futásra már semmi nem marad bennem. Végül minden probléma nélkül teljesítettem a 90 kilométeres kerékpáros szakaszt.
A futásnál már senki sem fázott
A depóban letettem a bringát, cipőt váltottam, majd elindultam az ötkörös futópályára, amely valamivel hosszabb volt 21 kilométernél. Ekkor már árnyékban is 35–36 fok körül járt a hőmérséklet, a napon pedig hosszabb távon szinte elviselhetetlen volt. Folyamatosan locsoltam magam, hogy valamennyire kordában tartsam a testhőmérsékletemet. Szerencsére a szervezők ebben is profik voltak. A futókörön bőségesen volt lehetőség frissítésre és hűtésre, az állomásokon dolgozók pedig zseniálisan végezték a dolgukat. Adták, amire szükségünk volt, az asztalokon pedig tényleg minden megtalálható volt.
A futáson minden körben bevettem egy sótablettát, inni pedig vizet és kólát használtam. Egy alkalommal egy High5 Aqua gélre is szükségem volt, mert úgy éreztem, hogy kell még egy kis plusz energia. Nem előre meghatározott terv alapján vettem be, egyszerűen figyeltem arra, mit jelez a szervezetem.
A hűtéshez két nagyobb szivacsot használtam. Az egyiket előre, a másikat hátra tettem a mezembe, miután jeges vízbe mártottam őket. Ezekből nyomtam rendszeresen vizet a fejemre is, hogy lehetőleg elkerüljem a hőgutát. A futótempóm nagyjából 5:30 perc körül alakult kilométerenként, de a frissítőpontokon és a locsolásoknál eltöltött idő miatt az átlag inkább hatperces ezrekre jött ki.
Tudtam volna ennél gyorsabban is futni, de őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt, hogy tíz perccel korábban vagy később érek-e célba. Így viszont megint valóban át tudtam élni a versenyt. Pacsiztam a szurkolókkal és a gyerekekkel, akik folyamatosan nyújtották felénk a kezüket. Vigyorogtam annál a csapatnál, amely a vízipisztolyok mellett még magasnyomású mosót is bevetett a futók hűtésére.
Mindenhol döngött a zene, kiabáltak, visítottak, őrültködtek és buzdítottak. Egyszerűen lehetetlen volt nem mosolyogni.
Hat óra öt perc – és egyáltalán nem zavart
A körök szépen fogytak. A végére azért én is kezdtem elfáradni, de összességében azt mondhatom, hogy a körülményekhez képest viszonylag könnyen ment a futás. Az utolsó kör végét már lazán, egy kicsit megpörgetve teljesítettem, majd befutottam a célba. Megkaptam az érmet, ezután pedig végre mehettem az Athletes Gardenbe.
Ezúttal 6 óra 5 perc alatt teljesítettem a féltávot. Ez gyengébb eredmény volt a tavalyinál, de egyáltalán nem zavart. Egyrészt most sokkal melegebb volt, másrészt ezen a versenyen most nem az időeredmény számított.
Az Athletes Gardenről külön is muszáj szót ejtenem, mert ez a verseny egyik olyan része, amelyen még a sokat látott versenyzők is ámulatba esnek. Komplett terülj-terülj asztalkám várta a célba érkezőket. Engem ez már nem ért teljesen váratlanul, hiszen tavaly is ugyanez fogadott, de ettől még most is elképesztő volt. A rogyásig pakolt asztalokon gyümölcsök, kolbászok, sonkák, sütemények, sós ropogtatnivalók, sajtok és hűtött italok sorakoztak. A sajtok mondjuk láthatóan legalább annyira szenvedtek a hőségtől, mint mi.
És nem úgy működött, hogy valami elfogyott, aztán ennyi. Mindent folyamatosan, azonnal újratöltöttek. A lazításhoz medencéket és nyugágyakat is kihelyeztek. Nem is sorolom tovább, ezt tényleg látni kell a képeken.
Krisztával megvártuk, amíg Nitró is beér. Annyira meleg volt, hogy a napon már egyáltalán nem tudtunk megmaradni, ezért behúzódtunk egy sátor alá. Miután Tomi is frissített és valamennyire összeszedte magát, visszasétáltunk a depóhoz, kihoztuk a felszerelésünket, majd elindultunk a szállásra zuhanyozni és pihenni.
Jövőre is az elsők között lenne a listámon
Azt hiszem, a beszámolóm hűen tükrözi, mennyire profi ez a verseny. Szívből ajánlom mindenkinek. Az egyetlen probléma vele az, hogy olyan magasra teszi a lécet, hogy más versenyeknek komolyan kapaszkodniuk kell, ha akár csak a közelébe szeretnének érni.
Óriási gratuláció és köszönet jár a szervezőknek. Kívánom nekik, hogy ezt a kiemelkedő színvonalat még nagyon sokáig meg tudják tartani. Ha most azon gondolkodnék, melyik versenyre nevezzek be, a temesvári triatlon biztosan az első helyen szerepelne a listámon.
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
